Mária Baranyi

Már nem tudom pontosan, hogy milyen úton, útmódon, de az anyu kapott egy lehetőséget, egy ajánlatot, hogy a Volánnál legyen kalauz. És ez tök nagy dolognak számított! Elvégzett egy belső tanfolyamot. Nem tudom, hogy emlékszel-e arra, hogy abban az időben a buszokon is voltak kalauzok? És az anyu nagyon népszerű volt! Tökre szerették! És ebből fakadóan neki rengeteg barátja volt! Meg ő egy nagyon népszerű ember volt! Egy nagyon dekoratív! Fodrászhoz járt, kosztümökben járt, tehát nagyon-nagyon adott magára! És aztán következett az az időszak, amikor a betegsége eluralkodott rajta, nem tudott közlekedni, de még nem bénult le, és valahogy, nem tudom, hogyan, de talált magának egy új lehetőséget. Ugye a falvakban a mai napig gyűjtik a gyógynövényeket meg a csigákat, és anyu felvásárló lett. Tehát ő volt egy alvállalkozó tulajdonképpen, akit a vállalkozó felkért a közvetítésre, és így mindenki – romák, nem romák egyaránt – hozzá hozta a faluból a különféle gyógynövényeket, csigákat. Anyu átvette, és utána jött ez a vállalkozó, átvette tőlünk. Anyu ebből is csinált egy kis bevételt, pluszt. Nagyon ügyesen! Tehát én anyunál mindig ezt láttam, hogy valahogy a semmiből csinált valamit! De már az is nagy dolog volt, hogy ő volt az egyedüli a családban, aki el mert válni hivatalosan is! Mert ugye a romáknál ez nem volt megengedett. És főleg nem akkoriban! Még most sem nagyon divat, de most azért már sokan megteszik. De akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy ő beadja a válókeresetet, és elválik! Ő ezt megtette, tehát ebben is élharcos meg úttörő volt! Ilyenek miatt én nagyon felnéztem rá! Ezek a dolgok nagyon tetszettek nekem!

És akkor hallottam azt a lehetőséget, hogy indul a Magyar Rádióban először – a tévében már volt – Roma Médiagyakornoki Program. Baromira sokan jelentkeznek. Szigorú volt a felvételi – uniós ismeretek stb., közélet, politika, minden. Felkészültem, és elmentem a felvételire. Felvettek. Ötünket vettek föl, abból hármat a Kossuth Rádióba, kettőt a tévébe. És egy év után, a gyakornoki idő letelte után jött a telefon, hogy egy egyéves állást ajánlanak nekem. Tök boldog voltam! Egy év után meg egy végleges állást kaptam, és ott voltam hat évig. Mindenféle magazinokba dolgoztam – azokba, amiket hallgattam gyerekkoromban. Tehát szó szerint álom volt, hogy nyílik a kártyámra a Magyar Rádió ajtaja. Hihetetlen volt. Meg hogy a hangok életre keltek. Láttam őket premier plánban. Tehát az egy álomidőszak volt nagyon sokáig. Végül a 180 percben landoltam. Az egy reggeli hírműsor. Iszonyú stresszes. Iszonyúan melós. Én valahogy a riporttémákra specializálódtam, szociotémákra, tehát továbbvittem ezt a szocmunkás vonalat. Tehát nem kellett kidobnom az előző tudást, tapasztalatot meg kapcsolati tőkét. És így elfogadták, hogy én nem értek és nem is akarok érteni a politikához, én a szociotémákat jól megcsinálom, a melós részét bevállalom. Terepre megyek. Színes, szagos lesz a riport, több megszólalós, de melós is. Nem érdekelt. De a többiek meg telefon… tudod, a szokásos. K.: Az egyszerű végét fogták meg. V.: Én megfogtam a melósabb részét, de ezzel egy saját mezsgyét is kivívtam magamnak. „Ha szociotéma, akkor Marcsi megy.” Így szuper. Isteni volt. És sok szakmai sikert is elértem. Volt például a Kerülj közelebb! kampány, arról hogy a fogyatékos embereket hogyan jelenítsék meg a médiában, hogy lehet az ügyüket, a problémáikat a médiában bemutatni. Ott például az egyik anyagom első helyezett lett, a Vak fiú és a kutyája riportom.