Tamás Lukách

* 1923  †︎ 2000

  • Úgy döntöttünk, hogy egyedül a Lendvai, az elnök marad bent és a többiek otthon vannak, de mindenki biztosította az elérhetési lehetőséget. Valamikor úgy 10 vagy 11 óra körül telefonáltak, hogy jöjjünk be, mert itt van egy szovjet katonai küldöttség. Hát dr. Takáccsal, aki egy olyan 15 percre lakik tőlem, telefonon beszéltünk és elindultunk gyalog, hiszen közlekedés nem volt. Egy olyan másfél-két órás út után beérkeztünk Farkasrétről a Népliget mellé a gyárba. A gyár előtt három harckocsi, meg két páncélkocsi, meg egy ilyen csapatszállító teherautó állt, a legények azok ott kint voltak a kocsiban, a személyzet benne ült. Fölmentünk, és három szovjet katonatiszt, két alezredes meg egy őrnagy voltak ott, és a legnagyobb csodálkozásunkra a MÁVAG (talán így érthetőbb Magyar Állami Mozdony és Gépgyár) munkástanácsának képviselői. Abból kettőt ismertünk, a harmadik az egy ismeretlen személy volt. Nevekre nem tudok visszaemlékezni. És akkor a tolmács útján közölték az oroszok, hogy hát miért nem dolgozunk, miért tartunk sztrájkot, amikor ugye most már a harcoknak vége van, béke van stb. És hát elmondtuk a magunk ellenvéleményeit, és ott győzködtek hosszú időn keresztül. És aztán megszólaltak a MÁVAG-nak a képviselői is, akik azt mondták, hogy ők bizony nem sztrájkolnak és igazán nem értik, hogy mi miért sztrájkolunk és hagyjuk abba, mert micsoda kár ez az országnak, és mondták a sablonos szöveget. Igazán meglepő volt számunkra az ő magatartásuk. A végén odáig erősködtek, és mindig kifelé mutattak, hogy a harckocsik is ott vannak, hogy - csak itt meg kell jegyeznem, hogy ezek végig köpenyben ültek, úgy látszik, nem gondolták olyan biztonságosnak a körülményt, hogy le is vetkőzhetnek. Hogy küldjünk a Rádiónak egy felhívást, hogy a sztrájkot felmondjuk. Mi gondolkozva, meg egy kicsit fondorlatoskodva elfogadtuk azt, hogy küldünk a Rádiónak fölhívást, amiben... K.: Ez hányadikán volt? V.: Ez a sztrájk első napján. K.: Ötvenhat? V.: Ötvenhat december 10-én. Amiben az lesz, hogy nem tudom én, kedden - igen, mert hogy volt, azt hiszem szombat-vasárnap, vagy vasárnap-hétfőn volt a sztrájk? Nem... K.: Azt hiszem, hogy hétfőre, mert... V.: Igen, vasárnap és hétfőn. Hogy ugye kedden a rendes időben a munka elkezdődik a gyárban. Tehát hogy már másnap kezdjük el a munkát hétfőn. Hát nem lehet, mert föl kell fűteni, meg szóval millió tárgyi kifogást hoztunk föl. A végül nem ment el a Rádiónak sem a közlemény, semmi nem történt. Rendkívül mérges és paprikás hangulatban eltávoztak. K.: Az oroszok? V.: Az oroszok. Meg a MÁVAG-nak az emberei is. Tehát ugye a Ganz Vagon és Gépgyárban a sztrájk a két napon keresztül tartott.

  • Celé nahrávky
  • 1

    Budapest, Hungary, 07.05.2012

    ()
    délka: 
    nahrávka pořízena v rámci projektu Oral history archívum - Budapest
Celé nahrávky jsou k dispozici pouze pro přihlášené uživatele.

Nem barikádhangulatban mentem oda: megválasztottak, teljesítettem a kötelességemet

Tamás Lukách
Tamás Lukách
zdroj: családi fotó

Bécsben született. Nemesi eredetű családja felvidéki, huszártiszt apja és óvónő anyja a trianoni békeszerződés megkötése után menekültek el lőcsei otthonukból. Apját hároméves korában elveszítette, anyai nagyapja, aki a cseh uralom elől Magyarországra menekült, húgát és őt is örökbe fogadta, így 1927-től Budapesten, a Mária Valéria-újtelepen éltek. 1938-ban belépett a felvidéki menekültek szabadcsapatába, a Gyopár lövésztársaságba, de fiatal kora miatt csak rádiós kiképzést kapott. Később aktívan részt vett a leventemozgalomban. A Széchenyi István Reálgimnáziumban folytatott tanulmányait félbehagyta. A család anyagi helyzete a gazdasági világválság után megrendült, nem tudták fedezni az osztályismétlés költségeit. Rövid időre árvaházba került, majd 1939-ben ipari tanuló lett a Ganz Vagon- és Gépgyárban, 1942-ben kapta meg géplakatos és motorszerelő segédlevelét. 1944-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra, Ausztria területén orosz hadifogságba esett. 1945 végén tért haza. Visszament a Ganz Vagon- és Gépgyárba, befejezte a középiskolát, majd beiskolázták a kétéves tervgazdasági felsőfokú tanfolyamra, ami után csoportvezetővé, osztályvezetővé, végül a tervgazdasági főosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1956 októberében beválasztották a Ganz Vagon- és Gépgyár Ideiglenes Munkástanácsa elnökségébe. A tanács novemberi végleges megalakulása után a testület titkára lett. December 5-én letartóztatták, de a gyárban kitört sztrájk miatt két nap múlva szabadon engedték. A munkástanács nagy nehézségek közepette 1957 áprilisáig működött, ekkor néhány más tisztségviselővel együtt elbocsátották. Május 13-án letartóztatták. 1957 decemberében nyolc év börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában részt vett a Váci Országos Börtön elítéltjeinek éhségsztrájkjában. Büntetésül fél évet magánzárkában töltött. 1962 szeptemberében szabadult. A Csepeli Hajójavítóban kapott motorszerelőként munkát. 1963 decemberétől az Óbudai Hajógyárban dolgozott. Esti tagozaton elvégezte a Bánki Donát Gépipari Főiskolát. 1969-től műszaki ügyintéző. 1983-tól rövid ideig a Tiszafüredi Hajógyárban dolgozott, majd visszatért Óbudára, ahol környezetvédelmi szakemberként dolgozott 1991. évi nyugdíjazásáig.