József Kelemen dr. (* 1931)

Dr. Kelemen József

1931. okt. 23., Baltavár (Vas megye)

Édesapja a születése évében meghalt, anyja ezután Nemeshetésre költözött haza, József itt nőtt fel, általános iskolába is itt járt. A gimnáziumot Zalaegerszegen végezte, ahová gyorsan be tudott illeszkedni, habár akkor már tartott a háború. Még a faluban volt, amikor kitört a háború – este az egész falu a tanító rádióját hallgatta a háború miatt, egyébként amíg ott volt csak annyit érzékelt a háborúból, hogy az emberek sorra kapták a behívót. A városban a repülőket nézték, az 1. bombatámadáskor sem halt meg senki, az is inkább szenzáció volt. Az 1944-5-ös év csonka tanév lett, a gimnáziumból katonai kórház lett. A légiriadó is inkább szórakozás volt a gyerekeknek, mert lehetett focizni az iskola helyett.

A falujukban voltak fiatal lányok, akik barátkozni kezdtek a német katonákkal, de egyébként nem nagyon lehetett érezni a német megszállást. Azok lettek nyilasok a faluban, akik nagyravágyóak voltak, többnek gondolták magukat és nem találták a helyüket, a nyilasságtól tekintélyt reméltek maguknak, de a közösség nem tartotta sokra őket.

Józsefet és egy másik fiút az egyik nyilas átküldte egy másik faluba, hogy jelentkezzenek ők si leventének, de onnan hazaküldték őket. Ezután másnap megint bemondták, hogy jelentkezniük kell, de a szülők kiküldték a gyereket arra a napra az erdőbe, hogy ott bújjanak el.

Néhány nappal később jöttek meg az oroszok – a család egy földpincében rejtőzött el. Az oroszok amint bejöttek a faluba és bort és élelmet követeltek (közel 5 l bort néhány perc alatt megittak). Mikor megjöttek a németek az oroszok elbújtak előlük, de a németek si elmentek. Másnap 2 német katona érkezet a falu közepére, letették a golyószórót és onnan kezdtek el lőni, mire a több száz orosz megint csak fedezékbe bújt és a németek gond nélkül elmentek. Az első éjszaka a bejövetelük után nagyon félelmetes volt, az oroszok rengeteg bort ittak (mindenkinek volt borospincéje, de mindenki elásta vagy a szalmába rejtette a hordóit, ezért az oroszok mindent átkutattak) és asszonyokat kerestek, ahol nem találtak nőt, ott megverték a férfiakat.

Egy embert lőttek csak le a faluban, azt, akinek el kellett vezetnie a következő faluig őket. A két falu között lőtték agyon, de senki nem tudta, hogy miért, mert csak később találták meg a holttestét. Erőszakoskodni viszont erőszakoskodtak – egyszer a bíróval is, de a falusiak elhajtották őket és még a fegyvereiket is elvették tőlük. Másnap ezek az oroszok a tisztekkel jöttek vissza, akik visszakérték a fegyvereket, majd a falu előtt jól megverték ezeket az orosz katonákat.

A faluból senkit nem vittek el malenkij robotra, bár útépítésre, stb. kellett menniük. Az iskolákat amikor államosították, akkor volt tűntetés a hitoktatás betiltása miatt, de ezért csak egy embert csaptak ki. A Mindszenty-per alatt Móra Ferenc egyik rokona jött be az iskolába, hogy aláírasson egy papírt, ami Mindszenty megbüntetését követelte, de a vonakodó gyerekeknek azt tanácsolta, hogy csak kriksz-krakszokat tegyenek oda aláírás helyett.

Kisgazda szimpatizáns volt.

Gimnáziumba Zalaegerszegre járt, NÉKOSZ kollégiumban lakott (erős kisgazda és parsztpárti befolyás, népi írók, stb. – egyfajta falusi értelmiséget akartak). Az igazgató is egy parasztpárti fiatal tanár volt, akinek nem volt köze a kommunistákhoz. Lehetett már tudni közben is, hogy a parasztpártot és a kisgazdákat is fel akarják morzsolni – ezt tudta mindenki. Az egyik rokona kisgazda képviselő volt, és ő mesélte, hogy tudják, hogy Dobi mindenről informálja Rákosit. Zalaegerszegen mindenki ismerte és félte az ÁVÓ városi és megyei vezetőjét. Időnként bejártak a gimnáziumba, csak hogy demonstrálják erejüket (néha végigmentek a folyosón, ünnepélyeken ott voltak, stb.).

Egyszer jött Zalaegerszegre Mindszenty, akit rengetegen hallgattak meg, köztük a kommunisták is, akik felvették, stb.

Az a nyilasok, akik az ő falujukban voltak, azok nem lettek kommunisták, sőt börtönbe is kerültek. Volt egy lány osztálytársuk, akinek az apja katonatiszt volt, akit halálra ítéltek, bár Kelemen úgy emlékszik, hogy végül életfogytiglanit kapott. Az ő osztályukban nem voltak olyanok, akik komolyan vették a kommunista ideológiát, de ismert olyan gyerekeket is, akik igen, és ők később is szép pályákat futottak be.

Az ő falujukban nem voltak kulákok. Egyik rokonuk félig zsidó származású volt, emiatt koncentrációs táborba került. Visszatérte után járási rendőrkapitány lett (Zalaegerszegen a megyei és a városi ÁVO vezető is holokauszt túlélő volt), mert úgy gondolták, hogy ő megbízható ember lesz. Amikor kulákokat kellett volna megnevezni, akkor megvédte az ott élő parasztokat, majd később Búcsúszentlászlón sem engedte, hogy rabosítsák a Ferences-rendi barátokat. A rendszerre jellemző, hogy végül őt váltották le és csukták börtönbe, 1956-ban, a forradalom idején szabadult ki. Visszatért a falujába, és megválasztották a forradalmi tanács elnökének, de ő nem engedte a hőzöngő helyieknek az önbíráskodást. Utóbb azonban pont azok, akiket megmentett a lincseléstől rávallottak és Kádárék újra börtönbe zárták, ahonnan már nyomorékként szabadult. A neve Mihályi volt.

Orvostudományi egyetemre jelentkezett Pestre (a jogi pályán is gondolkodott, de azokban az időkben nem lehetett jogásznak lenni). A felvételin megkérdezték tőle, hogy vallásos-e, amire nem tudta, hogy mit mondjon, mert nem akart hazudni, de az egyik vizsgáztató tanár a segítségére sietett és nem kellett megválaszolnia a kérdést. Az egyetem alatt kezdetben kollégiumban lakott, majd albérletben.

1951-ben egy évfolyamtársával és egy már végzett orvossal fejükbe vették, hogy megdöntik a népi demokráciát: fegyvert szereznek, felrobbantják az egyik ÁVO-s garázst, röplapokat fognak gyártani és terjeszteni a kommunista diktatúra ellen, stb.. Már a szervezkedés korai szakaszában lebukott mindkét társa (a végzett orvos nagyon forrófejű ember volt, ezért Kelemen József kérte is a társát, hogy szakítsák meg vele a kapcsolatot, mert le fognak bukni, mivel írógépen fenyegető leveleket ír párttitkároknak, stb.). Egyik reggel ment át a diáktársához, hogy tanuljanak, de nem nyitott ajtót, viszont látta, hogy ott vannak az ÁVO-sok (civilben voltak, de a cipőjük mindnek ÁVO-s votl). Ezután hazament előbb az albérletébe, majd onnan is haza, hogy a szőlőjükben bújjon el – egy hétig bujkált itt, de mivel senki sem kereste, ezért visszament az egyetemre. A két társa 13 és 15 év börtönt kapott, de rá soha nem vallottak, így sikerült elkerülnie a börtönt. A két társát egymáshoz közeli cellába tették, ezért ők le tudták morzézni egymás között, hogy ő nem volt benne. Az egyetemista társából folyamatosan ki akarták csikarni a Kelemen elleni vallomást, még egy téglát is tettek be mellé a cellába, de ő nem vallott ellene.

Végül a tárgyaláson a két társát hozzácsapták több másik emberhez is, mintha ez egy, nagy dolog lett volna. Kelemen arra gondol, hogy esetleg nem is illett bele abba a társaságba, amit ők perbe fogtak végül, és ezért úszhatta meg. Arra is gondol, hogy az egyik ismerősük írhatott esetleg egy olyan jellemzést róla és a családról, ami megmentette őt. Egyetemi diáktársa, aki 13 évet kapott ’56-ban szabadult és azonnal disszidált Svájcba, ahol aktívan részt vett az ellenállásban, akadémiát csináltak, stb.. A másiknak, aki 15 évet kapott a feleségét is elfogták és vele zsarolták, ezért végül belement, hogy a börtönben beszervezzék, ami ki is derült a börtönön belül. ’56-ban amikor kiszabadultak nem mert kimenni; végül ’63-ban szabadult, addigra idegroncs lett. Az ’56-ban disszidált barátja mesélte Kelemennek, hogy ő is ült Göncz Árpáddal együtt, és azt mondta, hogy akkor is mindenki tudta, hogy ő is be van szervezve.

Az ’56-ban disszidált társa a rendszerváltáskor hazatért, de rá kellett jönnie, hogy nem fogadják őt itt olyan szívesen.

1956-ban jelen volt az összes forradalmi helyszínen, és ezekről részletes leírást ad.

’56 után elment Pestről Győrbe, mert úgy gondolta, hogy nem árt egy kicsit eltűnnie. Ekkor még sokan jöttek disszidálni, ekkor ismét találkozott azzal, aki a felvételijén rákérdezett a vallására, ezért viccből megfenyegette, hogy ne merjen disszidálni, mert feljelenti, ő viszont komolyan gondolta és tényleg hazament – később Izraelben lett börtönpszichiáter.

Tóth Ilonát ő is ismerte és szerinte sem voltak igazak a vádak, mert annyira mélyen vallásos volt, hogy képtelenség, hogy ilyet tett volna.

Rajk temetésén is jelen volt, de véletlenül – kiment ugyanis tanulni a temetőbe, mert ott csend volt. Mikor ott volt, akkor jött rá, hogy ez Rajknak a temetése (látta többek között Szakasitsot, hallotta, ahogy szidták Rákosit, és ebből tudta, hogy itt változás lesz).

Okt. 23-án az orvosegyetem udvarán várakoztak, nem tudták, hogy meg fogják-e engedni, végül úgy döntöttek, hogy akkor is elmennek, ha nem engedik. Őt bízták meg többek között, hogy menjen el a műegyetemre és a Petőfi-szoborhoz, hogy beszéljen a többi egyetemistával, hogy mindenképp tüntessenek. AZ elején még nem gondolták, hogy mi lesz ebből, csak Nagy Imrét éltették, a Nyugatinál már kiabálták azt is, hogy „ruszkik haza”, a Bem szobornál már „vesszen Rákosi” is volt, mikor Nagy Imre kijött beszélni, akkor hangos taps fogadta, de már érkeztek a hírek, hogy a Rádiónál lőttek. Ekkor már idegenek közé keveredett, velük indult el a Rádióhoz, útközben volt ott egy nyomda és ott kinyomtatták a 12 pontot (a nyomdász tanácsára foglalták el a nyomdát), majd mire a Rádióhoz értek ott már lőttek. Nagy tömeg volt, a katonáknak kiabáltak, hogy „csak nem lőttök a saját véretekre”, és később a katonák át is adták a fegyvereiket is – ő is kapott egy fegyvert, amit aztán odaadott másnak. Ezután egy vadászboltba törtek be fegyverekért, de nem találtak eleget – elindultak a lámpagyárba, de rájöttek, hogy inkább a Kiliánba kéne menni. Mire odaértek, addigra már meg volt nyitva a fegyverraktár és neki nem is jutott már fegyver. Visszament a Rádióhoz, de csak nézelődött. Hajnalban ment haza a 8. kerületbe, a Szabad Nép székházában találkozott egy évfolyamtársával, akinél már 2 géppisztoly is volt, pedig ő nagy párttag volt (később megint beiratkozott a pártba és rendőrorvos lett, pártitkár volt a tűzoltóságnál! Később találkoztak is, ekkor megkérdezte őt Kelemen, hogy mi lenne, ha ő ezt elmesélné most valakinek, mire ez a társa azt válaszolta, hogy akkor ő azt mondaná, hogy Kelemen volt a forradalmár, és neki hinnének).

A szobordöntésnél is jelen volt – futótűzként terjedt a városban a dolog, ezért ment ő is a térre, de először nem ment a dolog, végül traktorhoz kötötték. Ő is szerzett egy nagy darabot a szoborból, de nem tartotta meg, mert a Blahán megszólította egy nyugati újságíró, hogy adja inkább neki, és neki is adta végül.

A köztársaság téri ostromnál is jelen volt – az terjedt el, hogy földalatti bunkerek vannak és azokat keresték. Bentről lőttek és a téren sebesültek voltak, akikhez megjöttek a mentők, köztük egy volt évfolyamtársa egy másik mentőssel. Őket mindkettőjüket lelőtték, a felesége is évfolyamtársuk volt, aki később börtönorvos lett és kiemelt járadékot kapott, amiért az ellenforradalmárok lelőtték a férjét, de Kelemen szerint egyértelmű volt, hogy bentről lőtték le a férfit. A meggyilkolt ÁVO-s tisztet is látta, de addigra már halott volt, nem csináltak vele semmit.

A Parlamentnél nem volt ott - akkor a Bakáts téren volt, mert a Kálvin téri sebesülteket oda vitték be. A parlamenti sortüzekről csak hírből hallott – az volt a szóbeszéd, hogy nem az orosz tankokról lőttek, mert az oroszok a magyar fiatalokkal barátkoztak. Az orosz tankok helyett a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről lőtt valaki, nem tudni, hogy ki, a hír szerint magyar ÁVO-sok. Ebben ő azt tartja furcsának, hogy később senki sem mondta el, hogy ő ott volt a lövöldözők között.

Hallott a mosonmagyaróvári sortűzről is, mert ezeket a győri kórházba vitték.

Az egyetemen voltak olyan diákok is, akik ÁVO-sok voltak, de őket is fel lehetett ismerni a cipőjükről és egyébként a Szabad Európa rádió is bemondta a nevüket. Ezekkel a fiatalokkal mindig ott lehetett találkozni, ahol várható volt, hogy valami gond lesz. Az egyik ilyen ÁVO-ssal összehaverkodtak, aki meg is nyugtatta őket, hogy nem lesz semmi problémájuk. Ez az ÁVO-s elmesélte, hogy a szülei kaposvári kereskedők voltak, őt érettségi után vitték el munkaszolgálatra, mert származása miatt nem volt megbízható. Miután innen leszerelt behívták és döntésre kényszerítették: vagy nekik dolgozik vagy nem megy soha egyetemre. Úgy döntött, hogy akkor csatlakozik – Kelemen úgy gondolja, hogy az ilyen embereket is meg lehet érteni és nem ítélkezhet felette, tudtukkal ez az ember nem ártott senkinek, csak egy nőt rúgott ki. Egyébként ’56-ban ő is disszidált.

Volt egy másik évfolyamtársuk, egy nő, aki, amikor meghalt Sztálin (ezt egy órán mondta el nekik az egyik tanáruk) elkezdett hangosan zokogni. ’56-ban ő is disszidált.

Emlékszik Kádár beszédére a rádióban (aki dec. 15-ig leteszi a fegyvert, annak nem lesz semmi baja), aztán hallotta, hogy mennyi embert vittek el, stb. és érezték, hogy kemény megtorlás van. Ő is mindig félt, hogy vajon nem keresik-e. November 4-e előtt volt nem sokkal, hogy mentek fegyverért, de ő annyira fázott, hogy nem ment velük mégsem, hanem hazament és megbeszélte, hogy majd megkeresi az egyik fiút, de később november 4 miatt nem kereste már meg. A közvetlen környezetéből nem csuktak le ekkor senkit, de folyamatosan erről hallott az ember, hogy egész szerelvényeket vittek ki, stb.

November 4-én már látta, hogy hiába minden ellenállás – a Baleseti Sebészeti Intézetbe ment.

’56 után egyébként sokan feljelentették a haragosaikat. Szerinte ilyen helyzetben mindig kijön az emberek sötét oldala és szükségszerű, hogy a gátlástalanok kerüljenek felülre. Azt mondták, hogy csak a köztörvényeseket fogják elítélni, ezért mindenkit, aki elítéltek bevádoltak valamilyen köztörvényes bűncselekménnyel is. Tóth Ilonáék is ilyenek voltak.

Voltak párttitkár ismerősei is, velük is jól lehetett kommunikálni, csak nem beszéltek előttük politikai kérdésekről. AZ egyik ilyen ismerőse meg is próbált abeszervezni a pártba, akinek kereken megmondta, hogy ő vallásos és ezért nem léphet be a pártba, de a hölgy erre azt válaszolta, hogy nem kell arról beszélni, ő nyugodtan járhat attól még a misére, csak ne beszéljen róla.

Kelemen végül gyerekgyógyász lett, azóta is így dolgozik.