Gábor Brooser (* 1927)

Brooser Gábor, 1927. máj.1, Budapest

Apai ágon erdélyi szász, protestáns családból származik, édesapja szemész főorvos volt, anyai ágon olasz származású, mélyen katolikus a család. Mindkét szülője Leányfaluról származik, apai nagyapja mérnök volt.

A Lónyay Utcai Református Gimnáziumba járt (lutheránusnak keresztelték, de ő maga az ökumenizmushoz áll igazán közel), cserkész volt és sportolt. 1944-ben – 17 évesen – már behívták katonának és 1945 tavaszán hadiérettségizett. Szülei több magyar zsidót is megmentettek (édesapja főhadnagy volt, társaival 800 embert mentett meg, le is tartóztatták, de megmenekült) a vészkorszakban. Brooser Gábor a karácsonyt az ostromlott Budapesten töltötte, őt és a csapatának többi tisztjét letartóztatatták. Egyik bajtársa közvetlenül mellette halt meg egy szovjet támadás során Budapesten 1944 őszén. Szerinte részben szülei nevelésének köszönheti azt, hogy túlélte a háborút, mert az elkényeztetett gyerekek már a körülményeket sem bírták.

Részt vett az ellenálló alakulatban (táborokból, fogságból menekítettek ki embereket, kakastollas sapkát viseltek, ő motoros volt. Az oroszok fogták el a zászlóaljparancsnokukat, akit megpróbáltak kiszabadítani), a Nyilasokkal szemben léptek fel, nem egyszer tűzharcba is kerültek velük. Le is tartóztatták őt és az új parancsnokát és a Nyilas Városparancsnokságra (Városmajor u. 26) vitték, majd besorozták őket a Hungarista Légióba és visszaküldték őket az alakulathoz. A nyilasokhoz való besorozás helyett megszökött a parancsnokságról. Emiatt két hétig bujkálni kellett szülei házának pincéjében. Az oroszok találtak rá; egy vele egykorú, fiatal őrmester igazoltatta őt és az egyik legrosszabb háborús élményei között tartja számon, hogy az ettől az orosztól kapott cigarettát letüdőzte.

1945-ben felajánlották neki, hogy legyen Rajk László, kommunista politikus segédtisztje, amit visszautasított (a helyére kerülő embert a kommunisták Rajkkal együtt végezték ki).  

A Kisgazda Párt ifjúsági tagozatához tartozott, így jelen volt, amikor Nagy Ferenc miniszterelnök hazatérést várták, de ő nem tért vissza Svájcból, ugyanis a magyar kommunisták ügynökei megzsarolták és lemondatták hivatalos külföldi útján. Szerinte a kisgazda összejövetelek magyar és keresztény érzelműek, becsületesek és naivak voltak. Zömmel kisgazdák alkották (bár egyre több értelmiségi is került bele), és nem ismerték azt a fajta politikát, amit a kommunisták képviseltek. A kisgazdák közül ki kellett lépnie, mert egyébként nem engedték lediplomázni.

Az Andrássy út 60-ról nagyon hamar hallott, egész életében attól félt, hogy egyszer bekerül oda. „Az egy iszonyatos dolog volt… csúcsa volt az emberi megalázásnak, kínzásnak, éheztetésnek”. A Mindszenty melletti kiállásuk miatt is gyakran vitték be ide az embereket, ő maga nem került ide, de a baráti köréből sokan.

Mentőorvosként dolgozott, amikor kiderült róla, hogy nem párttag, ezért behívták a párt székházába „Kovács elvtárshoz”, aki megpróbálta meggyőzni a csatlakozásról, de nem sikerült – félt attól, hogy az Andrássy útra fog kerülni, de megúszta.

Recskről akkor hallott először, amikor felszámolták - csak akkor terjedt el a társadalomban, hogy mi is volt az. Brooser unokaöccse ott volt, de ő sem tudja, hogy mi volt a vád ellene, mert az unokaöccse nem akarta elmondani neki, mert úgy gondolta, hogy Brooser így nagyobb biztonságban lesz; egyébként sem mesélt semmit arról, hogy mit élt át Recsken. Szerinte egy társaságban, ha voltak 10en, akkor 2 biztos volt Recsken vagy az Andrássy úton, de nem beszéltek róla, mert egyrészt meg akarták kímélni egymást, másrészt annyira általános volt.

Édesapját politikai múltja miatt elmarasztalták a B-listázás során, pedig elmondása szerint megmentésére több száz, apja által megmentett zsidó adott be petíciót.

Soha nem lépett be a kommunista pártba (MDP és MSZMP), ezért alhadnagynál sosem kapott nagyobb rangot (az orvosok ált. hadnagyok vagy főhadnagyok voltak). Orvosként jelen volt a déli határvidéken 1951-ben (kötelező volt 3 hónapig bevonulnia az egyetem után; decemberben volt a határon). Elmondja, hogy a katonák között terjedő tüdőgyulladás miatt, ami ugyan a rossz elszállásolásnak volt köszönhető, több orvost is felakasztottak.

Nagy Imre alatt a légkör érezhetően jobb lett, nagyobb lett a közbiztonság, „nem a falusi párttitkár mondta meg, hogy mit lehet és mit nem”, stb.

1956. október 23-án részt vett a délutáni felvonuláson. Visszaemlékszik arra, hogy a Parlament előtti hatalmas tömeg láttán – vélhetően a belügyesek - lekapcsolták a világítást. Ezt látván a tüntetők a náluk lévő újságokat meggyújtva világítottak. Jó barátságban volt Sinkovits Imrével, őt hallgatni a téren „részegítő volt”. Brooser a Sztálin-szobornál volt, amikor puskás gyerekek érkeztek - ők számoltak be a tömegnek a halottakról, majd a Rádióhoz hívták őket. A Rádiónál „halált, lövéseket, rémséget, túlerőt, hazugságot, ocsmányságot” tapasztalt, akkor érezték meg, hogy mi történik. A múzeum kőkerítése mellett kúszva ment innen haza éjjel, amikor már kemény tűzharc volt. Úgy érezte, hogy orvos lévén be kell mennie a klinikába, az Illés utcába. Itt 2 szovjet csapat állt, civilek nem voltak. Az októbert és novembert úgy jellemzi, hogy „megúszta”. 

A Práter utcában az ÁVO-sok lecsalták a gyerekeket, hogy van finom ételük, és mikor a gyerekek lementek tarkón lőtték őket. A helyiek erre rájöttek, és 2 ÁVO-st a helyszínen meglincseltek.

A klinikán, ahol a forradalom napjai alatt dolgozott, egyaránt elláttak sérült szabadságharcosokat, szovjeteket és sebesült államvédelmiseket is. Az oroszok megrohamozták az ő épületüket is, ahol sebesült szabadságharcosokat is ápoltak, akiknél a fegyvereik is ott voltak. Őket a szintén itt kezelt idős asszonyok szöktették át a szomszéd házba, az oroszok így elmentek.

A forradalom alatt Brooser egy kis cédulát írt a családjának, hogy így adja a tudtukra, hogy életben van még, mert más kapcsolata

Tóth Ilonát is ismerte, alatta járt az egyetemre, tudták, hogy Tóth Ilona mit csinál és mit nem csinál, ezért biztos benne, hogy hazugságot terjesztettek róla. Nyomtatványokat gyártott Ilona is (ahogy egyébként Brooser is), egyébként „nagyon kedves, szelíd, önfeláldozó, szorgalmas kis lény volt… röhej”.

1956-ban sokkal nagyobb benyomást tett rájuk a romos város, mint 1945-ben, mert 1945-ben már régóta minden tiszta rom volt.

’56 miatt kirúgták az egyetemről, de felkapott orvos lett, Péter Gábort is kezelte, aki akkor már egy női szabó vállalat elnöke volt. „Nála rondább alakot még nem láttam… olyan undorító hideg, szürke szemeket… én emberen még nem láttam… olyan nem is emberi tekintetet egy semmitmondó külső mellett...” Egyébként nem beszélt vele semmit, csak megvizsgálta.

1957-ben volt az utolsó katonai szolgálata, ekkor egyfajta büntetésként ’56 miatt – zászlóaljorvos volt egy erődítési zászlóaljban és előadó atomvédelmi kérdésekben. Az alakulatuk építette és őrizte az új határvédelmi rendszert. A szerbek nevetve sétáltak át a határon, de senkit nem lőttek agyon, „csak” kisebb botrányok voltak (járműveket rongáltak, stb.), de azon a részen, ahol ő volt, ott komolyabb harcok nem voltak. Problémát az okozott még, hogy a magyar katonák gyakran eltévedtek az ismeretlen terepen, ami miatt disszidálással vádolták meg őket. Magyar oldalon még a politikai tisztek sem bíztatták arra a magyar katonákat, hogy átlőjenek, stb., mert nem mertek újat húzni Tito partizánjaival, a magyar katonáknak pedig amúgy is szimpatikusabb volt Tito, mint a SZU.

A vonal kiépítésénél ők nem tudtak arról, hogy a helyi szerbeket kitelepítik erről a sávról, ezt kifejezetten titkolták a katonák elől, de mivel a helyiek megbíztak benne, mint orvosban, ezért a falusiak mesélték ezt el neki.

1957. május 1-én érzelmileg szerinte még mindenki ’56-hoz kötődött, az akkori magyar politikához nem volt semmi lélektani közük.

Nagy Imre kivégzésének a hírét nem lehetett nyíltan megbeszélni, de az emberek akkor már amúgy is el voltak fásulva a sok halottól és internálttól.

Hétszer akarták disszidáltatni, hétszer akarták a pártba is beléptetni

Amit Antall csinált szerinte nagyon nagy teljesítmény volt, mert az országnak akkor nem volt lelki ereje. Szerinte az SZDSZ volt a pártszövetség esze, az MDF pedig olyan párt volt, mint régen a kisgazdák: „bután becsületes”.

Horthy Miklóst és Bethlent Brooser ma is nagyra becsüli, mert amit ők csináltak az szerinte politikai csúcsteljesítmény, egy csoda volt, de ez már nem illeszthető a 21. századba, mert már nincs ilyen becsületes politikai vonal.